Új design, újév, éj élet, új lehetőségek.

Azt olvastam valahol, hogy 2016 a lezárások éve, 2017 pedig az újrakezdésé lesz. A számmisztikusok szerint, ha összeadjuk az évszám számjegyeit (2+0+1+6=9) akkor egy olyan érdekes körforgásba csöppenünk, ahol 9 életfázis határozza meg az adott év jellemzőit. A természet törvényeit alapul véve, az 1-es évektől a 9-esig, a vetéstől az aratásig jutunk, vagy ha máshonnan nézzük, a téltől a tavaszig. Sose hatottak meg az ezoterikus tanulmányok, nem tartom magam elfogult grafológusnak sem, de érdekes volt látni, hogy ez az elmélet, milyen szépen passzol jelenleg az életembe.

Éppen ezért, mivel a 2017-es év színe a lomb zöld lett, és az életemben is sok minden lezárásra került, illetve új rügyek sarjadtak növekedésnek a terveim között, a blog aktuális új designja nem is lehetett más, csak valamilyen üde zöld, az év témájának jegyében.

No, de visszatérve a lezárások évéhez. A karácsony és az év vége nekem többször volt nehéz időszak, mint örömteli, ünnepi hangulat. Nehéz nem az elmúlást és az év veszteségeit, mérlegét szem előtt tartani. Főleg fáradtan az év végi munkahajtásban, beleszürkülve a már elég régóta tartó hidegbe, és korai sötétedésbe.  Lezárni, és elengedni dolgokat történéseket számomra nagyon nehéz dolog. Az „Engedd el!”, és „Vonzd be a jót!”, „Ne gondolj rá!”, típusú bölcsességektől pedig kifejezetten ráz a hideg. Számomra ez nem így működik. Csak úgy tudok megbékélni egy rossz eseménnyel, történéssel, sérelemmel, ha feldolgozom. Azaz megemésztem, és magamévá teszem. Megértem minden aspektusát, jelentéstartalmát, és megtanulom, amit ad egy ilyen élethelyzet. Ez természetesen a téma mélységétől függően telik hosszabb, vagy rövidebb időbe. Írtam már erről az élet kihívásaival kapcsolatban is.  

A lényeg szerintem ezekben a nehéz időszakokban is az elfogadás. Ami nem passzív befogadás, hanem egy megérlelt, megemésztett és átdolgozott magunkát tétel. Nem kell örömködni, ha nincs hangulat, nem kell mindenkit szeretni, mert karácsony van, nem kell csak azért bulizni, mert szilveszterkor az a szokás. Nem kell elengedni, csak mert az az elvárás 2016 végén. Ha még nem tartok ott, akkor úgyse fogom tudni lezárni még.

Mennyire kemény egyensúlyt találni ebben is. Azok a fránya elvárások, és megfelelési kényszerek. Mielőtt mindenkit szeretni szeretnék, és mindenkinek a szeretetére vágynék, nem ártana inkább magamat megszeretni először. Feltétel nélkül, bizonyítás, és teljesítmény nélkül. Csak azért mert vagyok és létezek, kövéren, csúnyán, szemüvegesen, bután, alacsonyan és rossz fogakkal, elálló fülekkel és rossz humorral, introvertáltan és antiszociálisan.

Valamelyik nap szöget ütött a fejemben a gondolat, hogy az egyetlen időszak, mikor ezt bárki is tapasztalhatja, az anyaméhben egy magzat a fejlődése közben, ha várják az érkezését. Annak a kis lénynek nem kell semmit tennie azért, hogy szeressék. Nincsenek elvárások, senkit nem érdekel milyen, csak az a fontos, hogy létezik. Semmit nem kell tennie azért, hogy gondoskodjanak róla, és életben maradjon, és a világa központja ő maga, és a saját szükségletei. Ilyen lehet a mennyország, ahonnan kiűzetünk, amint túl okosak leszünk ahhoz, hogy ott maradhassunk. Ha túl nagyok leszünk, pedig jön a születés, és az elvárások, és a megfelelés, a másoktól függés érzése, és a hideg éhség. Sose lesz már olyan, mint az anyaméhben. Szerintem ez az egyik legnagyobb feldolgozandó trauma egy ember életében, ami marad pedig az „Ember küzdj, és bízva bízzál”. Amit viszont nyerünk a Paradicsomból való kiűzetéssel, az a szabad akarat. Az önálló döntések felelősségvállalásán alapuló fejlődésorientált saját életünk, amiben a legnagyobb diadalt és büszkeséget, a magunk által elért sikerek adják. Ezért kell lezárni a múltat, és ezért kell a jövőre koncentrálni.

Egyszer egy barátnőm mesélte, hogy az apukája minden reggel úgy kel fel, hogy a mai nap vajon milyen lehetősséget kap az élettől. Irigylésre méltó hozzáállás. Nekem ez lesz az újévi fogadalmam, amit amúgy nem szoktam tenni, de ez egy követhető példa számomra. Úgy vágok az újév, és az új élet, minden új kihívás elé, hogy elképzelem, vajon milyen lehetőségeket tartogat számomra.      

Kellemes ünnepeket.

Üdv: Natulcien.