Nagyon ritkán írok aktuális témákról, mégpedig azért, mert nem vagyok szenzációhajhász, és sok téma nem üti meg az ingerküszöböm. A mostani, felkapott témáról is kicsit más nézőpont miatt szeretnék írni.  

Tisztázzunk először pár fogalmat. Mi is az az anti-Insta kihívás?

Egy kezdeményezés, melyben egy magyar újságíró felhívja a figyelmet a következőre: az élet, tökéletlen, és ennek keretén belül, minden nap megmutat valami olyat maga körül, vagy magán, ami nem tökéletes, de élet-szagú, és igaz. Ez eddig pozitív ugye? No, de hol jön itt a konfliktus?

Jöjjön egy újabb fogalom, az Instagram. Az Instagramot mire is találták ki? Egy vizuális közösségi portál. Egy virtuális galéria szép fotókkal, megkomponált képekkel. Természetesen a sikere annak köszönhető, hogy szép, egyszerű, és mindenki számára elérhető a technika, azaz az okostelefon, amivel képeket készíthet, szerkeszthet, és megoszthat bárki. Erre aztán egy komplett iparág épült, termékekkel, márkákkal, és magával hozott több, újfajta jelenséget is. Míg a Facebookon az írásos kommunikáción van a hangsúly képi illusztrációval, addig az Instagrammon fordítva, a kép a lényeg. Ezáltal egy nagyon intenzív képi világot kapunk töményen, nagyon sok irányból, a világ bármely részén élő embertől.

Nézzük az egyik jelenséget, amit hozott, és amire a kihívás próbálja a figyelmet fordítani. Az Instagram nem a valóság, de ezt sokan elfelejtik, mert egyoldalú. Míg az életünk egyensúlyban van, pozitív és negatív hatások, élmények érnek minket addig az Instagramon csak a szép részét látjuk mások életének. Ezzel semmi gond nincs, ez a fórum erre született. Viszont ez a jelenség, az egyoldalú minta, olyan pszichológiai elvárásokat támaszthat emberekben, amik nem reálisak. Mondok pár sablont és direkt nem mutatok példákat, mert nem szeretnék személyeskedni:

-reggeli kávét inni hófehér ágyneműben, tökéletesen epilált lábakkal, és manikűrözött körmökkel, lazán végignyúlva a rózsaszirmok között, amik színben passzolnak a bögrénkhez és a könyvünkhöz, amit majd olvasni fogunk

-ebédelni egy csodás étteremben egy Michelin-díjas szakács által készített ételkompozícióval egy szálloda teraszán

-délutáni séta egy romvárosban, hátulról fotózva miközben látszik, hogy párunk fogja a kezünk „Follow me stílusban”

-egy közeli kép a ruha összeállításunk részleteiről, ahol látszik, hogy a körmünk strassza passzol a táska csatjához, ami megy a kormánykerék emblémájához, teljesen véletlenül

Ez természetesen nem a valóság, csak egy képi illúzió, de ezzel sokan próbálnak sok pénzt keresni és sokan tudnak is állítólag. Én most viszont nem az Instagramról szeretnék mesélni, csak egy jelenségről, amit hozott az egyoldalúságával. Sokan téves képet festenek magukról ezen képek által, amit megtehetnek, és aki elhiszi, vessen magára. Ezzel sincs semmi gond. A felhívás csupán arról szól, hogy egy kis egyensúlyt teremtsen ebben az egyoldalú online világban, és megmutassa, vannak tökéletlen pillanatok is, amik szintén megjelenhetnek ezen a fórumon.   

Miután tisztáztuk a fogalmakat, jöjjön a konfliktus.

Az újságírónő a kihívás keretében megosztott egy képet a lepattogzott körömlakkos körmeiről.

Illik a kihívásba, igen a tökéletesen kilakkozott körmök sorsa egy mosogatás után ez, lepattognak. Míg a konyhától a fürdőszobáig érünk, van kb. 2 perc az ember életében, míg nem tökéletesek a körmei. Ezt a pillanatot örökítette meg a fotó, majd főhősnőnk lemosta, és újralakkozta az ominózus testrészeit. Készíthetett volna frissen lakkozott képet is, de olyannal tele az Instagram, ő egy anti képet csinált a folyamatról. Jöjjön egy bizarr fordulat, mondjuk a mosogatás közben egy süti is készül a vasárnapi ebédhez, de az utolsó pillanatban derül ki, hogy nincsen otthon egy fontos alapanyag. Én bizony elrohanok az éppen záró kisboltba lepattogott körmökkel is, mert fontos a kakaós csiga. Majd ha hazaértem, meggyúrtam a tésztát, kelés alatt jöhet a lakkozás. Ki fog derülni, miért van jelentősége a kisboltos gondolati kanyarnak.     

Tehát adott egy életpillanat, amit kiragadtunk a környezetéből. Erről szól az Instagram.  

Na már most ennek a lepattogzott körmös képnek a sorsa az alábbi lett az Interneten:

„Az újságírónő igénytelenséget hirdet új kihívásában”.

Na most figyeljetek, mert itt a lényeg:

Sablon szép képek esete: 1. állítás: Az Instagram nem a valóság, ezt mindenki tudja, a szép képek csak kiragadott pillanatok.

Anti-Inta kép (lepattogzott körmök) esete: 2. állítás: Aki ilyen képet mutat meg az igénytelen.

Ugye nem csak én látom itt a logikátlanságot. A lepattogott körmökre miért nem igaz az első állítás? Miért nem értjük, hogy ez egy kiragadott pillanat, melynek valamilyen üzenete, célja van, ami ebben az esetben nem az esztétikai, vagy a reklámérték, hanem valami más?

Vagy fordítsuk meg. A 2.állítás az igaz, és akkor mégis elhisszük, hogy az Instagram valós képet mutat?     

Remélem, még tudtok követni, mert behozok egy új fogalmat.

Címkézés: „Akinek lepattogott a körme az igénytelen.” A címke: az igénytelen.

A címkézés elterjedtebb szociológiai fogalma helyett én most a pszichológiai jelentésére fókuszálok. A címkézéssel az agyunk saját magának segít, hogy megkönnyítse feldolgozni azt a sok-sok információt, ami éri. Ha látunk valamit az utcán, vagy ér valamilyen hatás minket, az első benyomást, mint egy post it-re rányomjuk, és mehetünk is tovább. Egy példa: morcos eladónő a kisboltba, kap egy „bunkó” címkét és akkor tudjuk, hogy vele kár kedveskedni, legközelebb már máshogy viszonyuljunk hozzá. Lehet, hogy az agyunkhoz eljutottak azok az információforrások, mint a kisírt szemek, de nem sikerült dekódolni. Tételezzük fel, hogy rendelkezésünkre áll az az információ, hogy a kisboltos eladónőnek nagyon jó oka volt a kedvtelen munkanaphoz, mert épp komoly veszteség érte. Akkor is bunkónak tartanánk? A nagyvárosi élet sajátossága, hogy nem tudunk ennyi információt feldolgozni, így a címkézés sajnos egy szükséges folyamat, amit viszont tudnunk kell felülbírálni a rendelkezésre álló információk alapján.  

Eljutottunk oda, hogy az újságírónő nem igénytelen, de most jön egy újabb érdekes csavar az Internet szociológiában:

„Nem illik lepattogott körmöket posztolni, mert a mosatlant sem tesszük az ablakba.”

Egy nagyon érdekes online protokoll kérdés: mit illik posztolni az Interneten?

A lepattogott körmöt és a mosatlant a fentiek szerint nem, de az alábbiakat lehet:

-kisgyermeket pelenkában, vagy a fürdőkádban fürdés közben

-lánykérést nyilvánosan csókolózva

-magunkat a fürdőszobában fogmosás, vagy fogfehérítés közben

-tangás bikiniben feneket a tengerparton

-dekoltázst edzésközben

-rágózást premier plánban

-bevetetlen hálószobai ágyban fetrengést valamilyen parfümmel...

…ja, hogy ezekért pénzt kapott az illető? Szépen megkomponálva, reklámként bemutathatom tehát a mindennapi életem, egyébként nem illendő pillanatait, de ha előnytelen és nem kapok érte pénzt, akkor már nem? Itt nekem megint van egy logikai buktató. Sőt, tovább megyek ezen a logikai szálon, ha egy nyitott gondolkodású felnőtt nő, megélve saját szexuális vágyait mindenkivel lefekszik, aki megteszik neki, az elítélendő; de ha valaki professzionális prostituált az rendben van?  

Szóval nincs egységes online protokoll, így mindenki saját maga dönti el, hol a határ. Sokszor sajnos a gyermekei kárára, de ez egy másik téma.

Elmesélem, nekem hol a határ, hiszen tényleg jó dolog a szabad Internet, de vannak dolgok, amiket nem posztolunk akármennyire is természetesek.

Az én szabályom az, hogy azt mutatom meg a közösségi médiában, amit láthat bárki, akivel összefutok a kisboltban (! meg van a fenti példa?), vagy amivel szembesülhet az otthonomban, minden váratlan időpontban beállító gázóra leolvasó. Sőt, még kevesebbet, mert én nem mutatom meg a családom, és az otthonom sem. Viszont megmutatom a kevésbé előnyös oldalamat is #realinsta keresőcímke alatt, pont az egyensúly fenntartása végett. Azt, hogy nem őszinte a mosolyom edzés közben, azt, hogyan nézek ki reggel frissen kelve smink nélkül, hogy kupi van a lakásban egyetlen kisgyermek mellett is, és ha lepukkan az immunrendszerem, akkor herpeszem lesz. https://www.instagram.com/natulcien.grafostylist/

Mindenki másra használja az Internet adta lehetőségeket, és engem egyáltalán nem érdekel más emberek sorsa. De van egy kislányom, akit az én felelősségem megtanítani a tudatos és felelősségteljes Internethasználatra. Nekem kell majd elmagyarázni neki, ha szembesül a fent leírt jelenséggel, hogyan kezelje helyén az őt ért impulzusokat, és azt, hogy nem attól lesz értékes, mert fizetnek neki a túró rudi reklámért egy online felületen.  

A történet egyik legfontosabb tanulsága számomra a címkézés, az internetprotokoll és az anti-Insta kihívás kapcsán, viszont az, hogy az ominózus közösségi portál személyre szabható. Élni, és élni hagyni ezen a felületen szerintem duplán igaz, mindenki azt követhet akit akar és teljesen ignorálhatja azt, akiknek a működésével nem ért egyet. Még a kereső szavak (# azaz „hestegek”) is tilthatók, így még véletlenül sem kell a valósággal szembesülnie annak, aki nem szeretne.   

Szép napot: Natulcien