Nem szeretem, „a nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” típusú írásokat. Szerintem egy ilyen fórumnak, mint ez a blog is nem az egyéni magamutogatásról, kitárulkozásról és az egyénről kell szólnia. Nyílván adja magát az E/1, de a lényeg, hogy adnia kell egy írásnak valamit az embereknek, akik véletlenül, vagy készakarva rákattintanak. Bízom abban, hogy az értékteremtés és alkotás annak ellenére, hogy több energiába kerül kifizetődőbb, mint a rombolás. Mindenféle szempontból. Emlékeztetőt kaptam miért is született meg ez a blog novemberben, és milyen érdekes, hogy már fél év telt el azóta. Remélem, nem kell évente kétszer ezen keresztülmennem. Én hiszek abban, hogy minden okkal történik, és a javunkat szolgálja, csak lehet, idő kell meglátni akár egy rossz dologban is az abban rejlő lehetőséget vagy akár üzenetet.

Arról még nem írtam itt, mi a véleményem az élet egyensúlyáról. Az élet nem mindig jó, és nem mindig szép és ez így van rendjén. Szerintem nem szabad tagadni a fájdalmat. Nem szabad engedni a fejfájás csillapító reklámoknak. Oka van annak, ha valami fáj, akár testben, akár lélekben. Meg kell élni azt is, be kell engedni, meg kell gyászolni, meg kell keresni az okát, és akkor hamarabb el is múlik. Ld. tetoválás. A lényeg az, hogy mindennek meg van a helye, az oka és a rendje. Ez az egyik legnehezebb dolog. Az ilyen mértékű elfogadás. A rossz dolgok kellenek ahhoz, hogy értékelni tudjuk a jót az életünkben. Akár a mindennapok szintjén, akár az emberi kapcsolatokban.

Hadd mutassam be nektek egy kedves jó barátom blogját. Egy nagyon tehetséges író, aki tartalmas gondolatokkal és megrendítően egyéni hangnemben ír a fájdalomról, az egyén belső vívódásairól és az elfogadásról.

Kép: https://hu.pinterest.com/pin/350154939755311132/