Csináltam egy olyat, amitől nagyon félek. Nem csak papolok én róla, kérem szépem. 3 hónapja halogattam ugyan, pontosan 11.12-én írtam erről a már sokat emlegetett, Szemezés félelmeinkkel postban. (Igen igen, tudom, nem vagyok egy nagy informatikus zseni, most jöttem rá, hogyan lehet hivatkozni egy korábbi postra.)

Vezettem. Aki ismer az tudja, hogy nálam ez nagy szó. Ráadásul egyedül. Egyik napsütéses vasárnap reggel, miután megvilágosodtam hajnalban az ágyban, fogtam magam és azt mondtam, sose lesz megfelelő alkalom. Hol esik, hol fúj, hol nagyon süt a nap. Mindenki tudja, hogy ezek csak kifogások, ha valaki akar valamit, akkor tesz érte, ha meg nem akarja, akkor annak oka van. Mikor megvilágosodásomban rájöttem, igazából miért is félek én a vezetéstől, mit szimbolizál ez a számomra, megszűnt az ellenállás, leomlott a gát és összeszedve minden bátorságomat, beültem a kocsiba. Kaptam segítséget a „fentiektől”, szabadon behelyettesíthető, ki miben hisz és szerencsére nem tudtam az eddigi kifogásaimat használni, mert nem kellett sietnem, nem volt semmi dolgom, az időjárás is megfelelő volt és vasárnap hajnali 8-nál bizony nem találtam volna jobb alkalmat a szárnypróbálgatásra. Aztán kaptam „nehézséget” is. Nem indult az autó. Nem tudtam elfordítani a slusszkulcsot. Ciki nem ciki, mindenféle irányból megpróbáltam bedugni, de bizony nem mozdult. Férfi olvasóim (mert bizony vannak páran) foghatják a fejüket, hát persze, a kormányzár! 13 éve szereztem jogsit és sose vezettem aktívan, max. 10 alkalommal elvétve, hébe-hóba hajnalban, aktuális pasi mellett, szerintetek eszembe jutott ilyesmi? Így hát, telefonos segítséget kértem. A probléma elhárulása után, gondoltam a sok kis fura jelzéssel a műszerfalon majd később bíbelődök, jött a felismerés, hogy hogyan fogok én kiállni hátrafelé, egy dög nagy fa és egy méreg drága BMW mellől, megóvva a házmester tujáit. Maradjunk annyiban, hogy megoldottam, a részletekkel pedig nem untatlak kedves olvasó, de a lényeg, hogy nem pánikoltam, hanem szépen kiszálltam a kocsiból és megnéztem elfér-e, néhányszor. Egy kamion is megfordult volna ott, de mindegy, csak hozzáteszem.

Jött a következő feladat. Két fémkapun kell keresztül szlalomozni, hogy ki tudjak állni a kocsi beállóból és ettől a két kaputól nagyon tartottam, hogy vajon eltalálom-e a kanyaríveket. Sikerült. Ez elég önbizalmat adott, hogy ne forduljak vissza. A forgalommal szerencsém volt, mert tényleg nem volt sehol senki és mivel ismert útvonalat választottam, az sem aggasztott. Egy körforgalmat választottam megfordulásul, hogy hazajussak, csak hogy forgolódnom se keljen és ez tűnt a legelegánsabb megoldásnak. Annyira élveztem a vezetést, hogy fellelkesülve, gondoltam megállok egy boltnál, hogy akkor már be is vásárolok, de ebben még akkor megakadályozott, hogy nem volt parkoló a környéken. De ami késik, nem múlik. El tudom magam képzelni, vagány sofőr csajként, csak gyakorolnom kell. Az tény, hogy sokat, de a lényeg, hogy senki nem profin kezd semmit, és hogy nézzünk szembe a félelmeinkkel, no meg jöjjünk rá az okára. Meg, hogy nem árt egy T betű a kocsira. Vagy árt? Szerintetek kell T betű a kezdő sofőröknek?

Balesetmentes utat kívánok mindenkinek és jó autókázást.

Natulcien