2015. feb 05.

Látni és látszódni

írta: Natulcien.style
Látni és látszódni

A félreértések elkerülése végett, ez nem egy KRESZ oktató, ismeretterjesztő bejegyzés. Tőlem nem lenne túl hiteles, hiszen már írtam, hogy csak a többi autó és a fent említett KRESZ zavar a vezetésben. A divat követésével és a saját ízlés, kedv, öltözködési hangulat megélésével sok embernek az a baja, hogy tart attól, hogy akkor „meglátják”. Nem hiába volt az Avatárban köszönési mód az elhíresült „Látlak téged!”. A természetközeli kultúrákban, pl. az indiánoknál ennek a köszönési módnak tényleges hagyománya volt és pontosan az volt a lényege, amit a filmben is jelentett. Ez bizalmi kérdés. Ha látnak, akkor sebezhető vagyok és az ettől való félelem az emberek többségében kifejezetten nagy. Hát, ez van, ez az életösztön. Én is ilyen voltam. A szürke tömegbe öltözésnek meg van az a jótékony hatása, hogy még véletlenül sem konfrontálódunk a környezetünkkel. Pontosan ennek ellentettje a polgárpukkasztás, gyakorlatilag erre épül az egész punk kultúra, de a grunge stílus bemutatása egy következő bejegyzés lesz majd.

Ha saját ízlésem szerint öltözök, vállalva a véleményem akkor meglátja a világ milyen is vagyok. Ez többrétű probléma. Egyáltalán meg kéne ismernem önmagam, ehhez kell látnom, mégpedig saját magamat. Aztán ha már tudom, fel kellene vállalni ezt a környezetem és a külvilág felé. A felvállalás folyamata pedig azzal jár, hogy látszódom. A stílus lényege gyakorlatilag ez a folyamat. Ezért nem lehet véleményem szerint különválasztani a stílustanácsadást a személyiségfejlesztéstől.

Látni valakit teljes valójában nagyon ritka, mert ezerféle úton-módon védjük magunkat, rejtőzködve a különböző védelmi mechanizmusaink mögött. Vannak emberek, akiknek van tehetségük hozzá, őket tituláljuk általában jó emberismerőnek. Az öltözködés is abba a metakommunikációs halmazba tartozik, ami alapján megítéljük egymást. Ezért nem mindegy hogyan látnak és láttatjuk magunkat. Az öltözködés sokkal többet jelent, mint funkcionális kötelességünk az időjárás miatt és a közerkölcs védelme érdekében. Az öltözködés önkifejezés, segélykiáltás, csoporthoz tartozás, és szórakozás, amit azért a mindennapokban nem kell túl komolyan sem venni, mint ahogy engem sem.

Meg szeretném osztani veletek, hogy mik az én személyes kedvenc „outfitjeim”, amik most nem tematikus módon kerültek szerkesztésre, hanem csak a rám jellemző, nekem tetsző összeállítások montázsai, amihez a képeket a Pinterest.comról kerestem.

Szövetkabát

szovet.jpg

Magasszárú csizma

csizma.jpg

Szőrme

szorme.jpg

Nadrág

nadrag.jpg

Szoknya

szoknya.jpg

Bőr

bor.jpg

Laza

laza.jpg

Ruha

ruha.jpg

Amikor elgurul

future.jpg

Bohó

boho.jpg

Fehér

white.jpg

Szép napot kívánok.

Natulcien

 

Szólj hozzá

lélek hangulat inspiráció öltözködés látszódni