2016. sze 24.

Farmerből sosem elég

írta: Natulcien.style
Farmerből sosem elég

Bevallom, hogy 10 db farmerom van. No, és ezek csak a kékek. Szakadtból 3 fajta, koptatottból 3, simából 2, lazából 2, és az is lehet, hogy elszámoltam. A legszebb, hogy ebből a tökéletes, amit bármikor fel tudok venni, mivel minden elvárásomnak megfelel, az pontosan 2 db. De ennek ellenére, még annyi fajta nincs a birtokomban lehetőségként, és bizony szánom gyengeségem, de már ki is szemeltem a következőt. Sokat gondolkodtam, miért nem tudok betelni a farmerekkel, mikor én még nem is vagyok nagy nadrágos. Inkább a szoknya párti tábort bővítem. A farmer hódító útja szerintem nem csak az én gardróbomban töretlen, és egyszerűen nem tudom megfogni a varázsának esszenciáját. Megfejteni sem tudom, milyen tulajdonságával bűvöl el. El kell fogadnom, hogy a farmer, nélkülözhetetlenül az életem része lett.

Ennek ellenére, időről időre úgy érzem meg kell újítanunk szerelmünk alapjait a farmerral, mert bizony meguntam a szekrényben található másik nyolc darabot. Természetesen a két tökéletes darab szent és sérthetetlen, de a maradék nyolc, jobb sorsot érdemel. Hogy kicsit felfrissítsem a farmer összeállítás ötlettáramat inspirálódnom kellett, mert ellaposodott a kapcsolatunk. Úrrá lett rajta a megszokás, és a hétköznapi rutin. Természetesnek vettem, hogy ott van, elérhető, kényelmes, és praktikus. Elfelejtettem feldobni, kényeztetni, meglepni, és kizökkenteni a mókuskerékből szegény farmerjaimat. Igyekszem mással nem követni el ezt a hibát, de hát esendő vagyok. Nem juthat mindenre energia.

Viszont ma összeszedtem pár ötletet mivel fogom hordani ősszel a megszokott farmerjaimat. A montázsokat úgy igyekeztem összeállítani, hogy több stílusú farmernadrággal is el lehessen képzelni egy koncepciót. A képek forrása a Pinterest.

A klasszikus basic felsős összeállítást egy mintás rövid kabáttal lehet a legszolidabban feldobni, akár vagány, nőcis, vagy maszkulinabb stílusban is.

jeans_uj.jpg

A klasszikus blézerekkel fehér, szürke, fekete színben, elhibázhatatlan.

j3.jpg

A merészebbeknek a kék különféle árnyalatait ajánlom.

j2.jpg

A kalap egy izgalmas kiegészítő, és természetesen farmerrel is jól mutat, laza, kényelmes, és nőies stílusban is.

j5.jpg

Amíg még meleg az idő, egy egyszerű farmert a fehér póló helyett valamilyen igazán extra, figyelemfelkeltő darabbal is összerakhatjuk.

j13.jpg

Mindenféle stílusú ing is jöhet a nadrághoz, de izgalmasabb a stíluskeveredés. Élére vasalt nadrághoz játékos, áttetsző ing, szakadt-hoz, a vasalt fehér, az egyszínű farmerhoz pedig a mintás ing.

j9.jpg

Poncsó, kendő, hatalmas sál, mindegyik izgalmas lehet egy farmer felett. No, meg miért ne hordhatnánk ezeket a kiegészítőket kabátként a reggeli hűvös ellen. Izgalmas ötlet, és még praktikus is ősszel.

j6.jpg

A sálakban amúgy is nagy lehetőségek bujkálnak, akár több stílusban is.

j7.jpg

Egy szimpla pulcsival sem kell, hogy unalmas legyen a farmerünk. Ilyenkor kell valami extra kiegészítő, egy kalap, egy nem megszokott táska, vagy egy izgalmas cipő.

j14.jpg

A rétegezés nehezített pálya. Én az alapszíneknél maradok, azokkal nehezebb elrontani ezt a stílsut.

j15.jpg

A kevert mintás stílusirányzatnak is van helye farmer darabokkal. A legegyszerűbben egy feliratos pólóval iktathatjuk be a megjelenésünkbe.

j18.jpg

Különböző tunika megoldásokkal is kísérletezhetünk.

j19.jpg

A hűvösödő nappalokhoz hangolódva jöjjenek a kabátos verziók. Elsőként a nude, bézs, ballonkabátos ötletek.

j17.jpg

Aztán a minimalista, és letisztult fekete megoldások.

j12.jpg

A klasszikus bőrkabát farmer kombó.

j22.jpg

Ha fel szeretnénk dobni valahogy a blézeres megoldásunkat, egy öv jó megoldás lehet.

j4.jpg

Igazából a farmer nadrág bármilyen kabáttal megállja a helyét, ha egyszínű felsőt viselünk alatta.

j11.jpg

Az extrémebbekkel is.

j10.jpg

A még figyelemfelkeltőbb ötletekkel egyaránt.

j8.jpg

No, és természetesen bármilyen szőrme kiegészítővel is.

j16.jpg

20 montázsnál tartunk, pedig a cipőkről még nem is ejtettem egy szót se. A kényelem végett jó választás lehet a sok magassarkús, csinos cipős kép után egy fehér edzőcipő is. Ezt a témát pedig ebben a bejegyzésben veséztem ki. Remélem találtok frissítő ötletet, amivel vissza tudtok egy-két unalmas darabot hozni a reggeli rutinba. Nekem meg van, hogy jövő héten miket fogok felvenni.

Szép napot, üdv: Natulcien.

Képek forrása: Pinterest.

Szólj hozzá

blogger bőr ősz test inspiráció trend nude kabát farmer blézer denim kasmír personalshopper Zipy