A dögös vörös

Néhány ruhadarabnak története van. Az én bordómnak is van. Kezdve azzal, hogy igazából nem is vörös, de ennek ellenére az én fejemben ez a ruha testesíti meg a „dögös vörös” ruha kategóriát. Mindig kacérkodtam extrémebb ruhadarabokkal, de sokszor vagyok bátortalan, ha meg is kell valósítani az ötleteim. Hirtelen felindulásból viszont ezt a feltűnő műbőr darabot megvásároltam. Nem csak a színe, a fazonja, de az anyaga is figyelemfelkeltő, ami igazi nehezített pálya egy olyan, alapvetően introvertált egyénnek, mint amilyen én is vagyok.

Természetesen, mint sok impulzusvásárlási áldozatnak, ennek a ruhának is az volt a sorsa, hogy sokáig nem találtam alkalmat arra, hogy felvegyem, vagy a hangulatom nem passzolt egy „domina titkárnő” szetthez, egészen addig a napig…..míg ki nem derült, hogy gyereket várok.

img_0555_3.jpg

A nagy hír másnapjára hivatalosak voltunk egy házibuliba, és természetes volt, hogy ezt a ruhát fogom felvenni, mégpedig több okból. Tudtam, hogy jó darabig nem fog rám jönni egy 34-es méretű szűk ruha, a másik ok pedig, az volt, hogy teljesen felszabadító élmény volt a gyermekáldás csodája. A terhesség alatt, és utána is; a tudat, hogy már nem csak én számítok, hogy másért is felelős vagyok engem nagyon felszabadított. Kizökkentem egy egoista világképből, aminek az volt az egyik kiindulópontja, a ruha esetére levetítve, hogy „mindenki az én ruhámra figyel”. A felszabadultsággal eljutottam addig lélekben, hogy igazán senkit nem érdekel, mi van rajtam. Mindenki a maga szorongásaival, saját életével, és véleményével van elfoglalva. Nem számíthatok csak én. A környezetem maximum nyugtáz egy véleményt, aztán túllendülnek rajtam. Nem az lesz az esti téma a családdal, hogy egy ismeretlen nőn mi volt egy házibuliban.

Megéreztem, hogy sokkal jobban kell magamra és a leendő gyermekemre figyelnem a jövőben. Nem mások véleménye, hanem a saját hangulatom, közérzetem kell, hogy meghatározzon, és igen, én is észrevettem a helyzet ambivalens voltát. Egoista voltam, mert azt hittem, érdekel bárkit is, hogy mit viselek, és megoldásképp elkezdtem önző mód csak azzal foglalkozni, hogy nekem mi esik jól. Érdekes kettőséget tapasztaltam meg ebben az élethelyzetben, mégis tudtam, mi a helyes.

img_0559.jpg

Attól a pillanattól nem feszélyezett a környezet véleménye, és a „dögös vörös” ruha. Szerintem egy krumpliszsákban is jól éreztem volna magam, ha éppen ahhoz van kedvem, mert tudtam, hogy már nem csak én számítok. Engem érdekes mód nem összenyomott, inkább felszabadított a felelősség. Ezerféle módon megélhetik a nők a terhességet, számomra magabiztosságot hozott, érdekes feladatot, és izgalmas kihívást. Élveztem is a terhesség minden pillanatát, és az anyaság első 3 hónapját is.

A ruha története pedig folytatódott. A szülés után ez volt az első ruhadarab, amivel teszteltem, vajon rám jönnek-e a régi ruhadarabjaim. Legnagyobb meglepetésemre belefértem, ami természetesen nagy elégedettséggel töltött el, mert kiterjedt ruhatáram darabjait nem terveztem lecserélni a jövőben.

Nem ez a ruhadarab lesz kezdő anyukaként a legkényelmesebb babakocsizós szettem, viszont mikor felmerült az ötlet, hogy újra kamera elé álljak, tudtam, hogy ez a ruha lesz az első, amiben meg szeretném mutatni magam. Ha szülés után egy bordó bőr ruhát tudok viselni, akkor talán sikerül összehangolnom az anyaság, és a nőiesség kettősségét. Természetesen kiegészíti egymást a két szerep, de nagy különbség van a csábító nő, és a csecsemőt ringató édesanya között, és néha bizony nehéz váltani.   img_05552.jpg

Ennek a ruhának szép története van számomra. A nőiességem kiteljesedéséről és a bátorságról, az egészséges önzésről, és az önszeretetről szól. Az csak egy kellemes véletlen, hogy idén ősszel ez a szín, és a piros minden árnyalata is nagyon népszerű lesz. Nem beszélve a bőrhatású anyagokról.

Nem kell ám az aktuális divathullámokat túl komolyan venni, és kőbe vésett szabályként tekinteni rájuk. A trend előzetesek sokkal inkább iránymutatások, és ötletadó inspiráció források. A kifutón talpig pirosba öltözött modellek útját nehéz lenne a hétköznapokban követni, de érdekes lehet egy pirosas, vagy akár mályvás, bordó árnyalatokból összeállított szett, mint amit én is viselek a fotókon. Az alap ruhadarab kihívó mivoltán egy „mamis” kendővel és egy természetes hatású, mályvaszínű cipővel tompítottam.  

Üdv: Natulcien

Fotók: Kecskés Tamás, Thomas.k.photo

 

A bejegyzés trackback címe:

https://grafostylist.blog.hu/api/trackback/id/tr612904120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Friss topikok

  • Natulcien.style: @gabuschka: Én a hótaposómtól nem tudok megszabadulni a héten:D. Nagyon örülök, hogy tetszett;) (2018.03.01. 12:11) Mit vegyek fel holnap? 3.
  • Natulcien.style: @Krisztina Csiszar: Nem tudok olyan megoldásról, ami orvosolná a nyikorgás problémát. De szerinte... (2017.08.04. 15:24) Hogyan hordjunk bőrnadrágot
  • Natulcien.style: @Intimitás Gourmet: Köszönöm a visszajelzést:) (2017.01.19. 19:41) Hogyan növesszünk hajat
  • odzsika: nekem is, épp ma is az van rajtam (2016.11.25. 18:15) A fekete harisnya
  • Natulcien.style: @Lili Tita: Köszönöm a hozzászólást Lili Tita, örülök, hogy tetszett a bejegyzés. Ez a könyv nekem... (2016.11.06. 12:34) Egyiptomi inspiráció és Szinuhe

Címkék

2015 (9) 2016 (5) 2017 (4) 70es évek (1) ajánló (19) akvamarin (2) alacsony nők (9) alapruhatár (1) alma alkat (1) alváshiány (1) anyák napja (1) anyaság (3) arcápolás (2) átmeneti kabát (5) autóvezetés (4) A szürke ötven árnyalata (1) bakancs (1) ballonkabát (1) barátság (1) barnahaj (1) bátorság (1) BDSM (1) Bear Grylls (1) BeFunky.com (1) Benes Anita (2) Berecz Gábor (1) bevásárlás (3) bicikli (1) blézer (5) blog (7) blogger (5) Blogilates (1) bohó (8) bőr (13) bordó (1) bőrkabát (15) bőrnadrág (1) bőrszoknya (1) bőszárú nadrág (2) bunda (4) burgundi (4) camel coat (4) ceruzaszoknya (2) Chicisimo (1) Christina Hendricks (1) color blocking (1) crop top (3) Cryon smink-és stylistiskola (1) csábítás (1) családállítás (1) Császári Zita (1) Csernus (1) csizma (4) Daalarna (2) denim (2) derékhangsúly (2) divat (39) divatbemutató (3) divatblogger (5) divatelemzés (4) divattervezés (1) divattrend (2) divat tanácsadás (1) divat történet (2) döntés (2) Dr. Hegedűs Veronika (1) edzés (2) edzőcipő (4) effortless (5) egyiptom (1) ékszer (1) elengedés (2) elérhetőségek (1) elfogadás (4) elhanyagoltság (1) élménybeszámoló (5) előzetes (1) email cím (1) érték (1) esernyő (1) Eszterlánc ceremónia (1) évforduló (2) ezüst (1) facebook (1) fájdalom (3) farmer (7) farmerdzseki (2) Fashion show (1) fehér (13) fehér cipő (4) fehér ing (2) fekete (9) feketehaj (1) félelem (5) feminin (5) fényes (2) fényképezőgép (1) fénykiemelő (1) férfidivat (3) festészet (1) filmek (1) folyékonyhighlighter (1) Fotomajer (5) fotós (3) fotózás (7) garbó (1) gardróbrendezés (12) Geri Tibi (1) gladiátor szandál (1) gleccser szürke (2) görög (1) grafológia (7) grafostylist (2) grunge (1) gyapjú (1) gyengeség (2) gyereknevelés (2) hajnövesztés (1) hajszín (1) hangulat (20) Hans Zimmer (1) harisnya (4) highlighter (1) hippi (8) hobbi (3) hogyan hordjuk (1) Hollywood Hírügynökség (1) homokóra (2) hótaposó (1) humor (7) idő (2) ing (4) inspiráció (91) instagram (1) interjú (1) írásterápia (3) ismerkedés (2) Iza Tymkow Photography (2) jeges eper (3) jellemfejlődés (3) Joseph Chilton Pearce (1) kabát (4) kalap (4) kapcsolat (4) kapcsolat teremtés (1) karácsony (1) kardigán (1) karkötő (1) kasmír (2) kék (4) keki (3) kék cipő (1) kendő (2) kényszeresség (1) képszerkesztés (1) kérdezz felelek (1) kiegészítő (1) kihívás (1) Kiss Márk (1) kocka (1) kognitív disszonancia csökkentés (1) kompromisszum (1) konfort zóna (3) könyv (2) korall (2) köröm (1) körte alkat (3) krémhighlighter (1) Krémmánia (1) kréta (1) lassulás (1) látszódni (2) layering (4) lázadás (2) lélek (50) leopárd minta (3) libafos zöld (1) lime (1) Live in style (1) Madame de Rosa (1) magas nők (2) magyar tervezők (1) mandarin (2) marsala (3) maxiszoknya (7) maxi kardigán (2) MBBK (4) megújulás (3) metál (1) mezopotámia (1) midi (2) minimalista (3) minőség (1) Miroslava Duma (1) mit vegyek fel (1) mixed prints (4) modell (1) molett (2) monokróm (3) montázs (1) motiváció (7) munka (1) mustár sárga (2) Mybodygallery (1) nadrág (4) nagy mell (1) napló (1) Natulcien (1) Natulcien Grafostylist (1) necc (1) nehézség (2) nőiesség (4) nőnap (1) nude (12) nyakkendő (1) nyaklánc (2) nyár (2) olahtundy (1) öltözködés (23) önbizalom (3) önelfogadás (6) önismeret (23) önismeretalapú stílustanácsadás (1) online (3) online stílustanácsadás (2) önmegvalósítás (4) Ónódy Helga (1) ősz (14) ősz haj (1) ötvös (1) outfit (3) öv (1) overál (2) over the knee (2) oxford (1) padlizsán (1) Pantone (9) paradigmaváltás (2) Pécsi Kesztyű (1) példakép (1) personalshopper (2) Pinterest (4) pirított mandula (4) piros (4) piros cipő (2) piros nadrág (1) pólófestés (1) pólóruha (1) poncsó (2) porhighlighter (1) program (1) pszichodráma (1) pszichológia (5) pszichológus (2) pulóver (5) punk (1) rajzolás (1) részletek (1) rétegezés (11) ricinusolaj (1) rock chic (1) rojtok (2) rólam (1) róma (1) ruha nadrág felett (1) Sade márki (1) saját outfit (12) sál (5) sapka (1) senior divat (1) Sincerely Jules (1) slow (1) smaragdzöld (3) smink (3) smúzolás (1) sorozat (1) sötétkék (2) Splendor (1) spontán írás (1) sportos (2) statement (3) statisztika (1) stílusirányzat (13) stílustanácsadás (8) stressz (1) styling (1) stylist (18) szellem (9) szépségápolás (1) szerethetőség (1) sziklamászás (1) színes cipő (1) Szirmai Gergely (1) szőkehaj (1) szoknya (2) szőrme (4) szorongás (4) születésnap (1) szülőség (1) szürke (1) szürke farmer (2) tanácsadás (1) tapasztalatok (1) társkeresés (2) Tatár Csilla (1) tavasz (16) tehetség (2) tél (16) terhesség (2) tervek (4) test (98) testkép (4) tetoválás (3) Thomas.k.photo (1) tippek-trükkök (4) tökéletlenség (6) tömeghatás (1) tone in tone (1) tornacipő (3) trencskó (4) trend (14) Trónok harca (1) túrkáló (1) turkáló (4) újév (2) valíliás krém (1) vaníliás krém (2) variációk (3) vélemény (3) velúrbőr (1) Verushka Art (1) vidéki élet (1) videó (2) Viking (1) világoskék (6) viola (1) virág (2) visszajelzés (2) vöröshaj (1) wishlist (2) zene (11) Zipy (2) zöld (2) Címkefelhő