2017-es divattrendek

Már ezerszer leírtam, hogy semmi új nincs a divatnap alatt, de nem mehetek el szó nélkül az idei trendek mellett. Nagyon érdekes számomra, hogyan alakulnak az irányzatok évről, évre. Hogyan hatnak a társadalmi, gazdasági, és politikai helyzetek erre a hatalmas iparágra, illetve, hogyan kúszik be a divatbemutatókról a gardróbunkba, és a mindennapjainkba egy-egy életérzés. Sokáig úgy gondoltam, arról, hogy mi legyen a divat, a nagy divatházak raktárosai döntenek. Csak odaszólnak Karlnak a piros telefonon, hogy „Figyelj, rengetek királykék bársonyunk marad még a 90-es évekből, kezdjetek vele valamit”! Aztán stylist tanulmányaim során arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy aki dönt a divatról az egy svéd néni, de ez egy másik téma.

Be kell vallanom, hogy ambivalens a viszonyom a divat követésével kapcsolatban. Egyrészről nem akarok követni, másolni senkit, és semmit. Nem szeretem, ha megmondják, hogy mit vegyek fel, és én se akarom megmondani másnak, mit hordjon. Mindezek mellett, a divatrendek ellent mondanak annak az egyik alapelvemnek, hogy a pillanatot kell megélni és a jelenre kell koncentrálni. Hogy lehetne a divatvilágban a MOST-ban élni, ha 2017 februárjában már a 2018-as trendekkel foglalkoznak a szaklapok, és a divatházak. Így tél végére már lementek a tavaszi/nyári bemutatók, és az őszi/téli került megint középpontba. Én nem tudom ezt lekövetni. Én ott tartok, hogy nagyon unom már a telet, a hideget, a sötétet, és a télikabátokat.

Szóval, mivel nem vagyok a trendkövetés híve, arra jutottam egy maratoni bejegyzést készítek, úgyhogy készítsétek a nasit, mert tuti megéhezik az az elszánt, aki végi akarja olvasni egy szuszra az agymenésem. A bejegyzésben egyben kezelem az egész 2017-es évre vonatkozó trendeket évszakbontás nélkül. A divatnak, és a bemutatóknak amúgy is az a lényege számomra, hogy irányokat mutassanak, amiket ha kedvem tartja, a saját ízlésemre formázhatom. Engedjétek meg hát, hogy bemutassam az idei évből a kedvenceimet, illetve, azokat az ötleteket, amiket szerintem érdemes beilleszteni a mindennapi megjelenésünkbe. Annyira élveztem ezt a montázskészítést, hogy bevallom nem is tudom, mivel kezdjem, de szerintem ez csak engem izgat ennyire, úgyhogy vágjunk bele.

Egyre jobban azt látom, hogy hiányzik az embereknek a természet, és a természetes anyagok, a vidék, és a hagyományok, a nőiesség, és a lágyság, a rend és a harmónia. Alapvetően ez a 4 téma határozza meg a kifutók hangulatát.

f34.jpg

A természetesség az anyagminőségben, és a szabásvonalban, a felhasznált színekben is megjelenik.

Rusztikus, vastag anyagok

f4_2.jpg

természetes minták, nyomatok, nőies szabásvonallal

f26.jpg

jellemzik ezt az irányvonalat.

A bőr

f8_2.jpg

és a szőrme

f9_2.jpg

továbbra is, a legtermészetközelibb anyagok.

Nagyon erős trend idén, és a 2018-as szezonban is meghatározó marad a folklór. A rusztikus és természetes hatású, minőségű anyagok kötődnek ehhez az irányhoz. Elvarratlan szálak, és elnagyolt részletek a ruhákban, vagy magában az anyag szövésében. A törzsi és tradicionális minták határozzák meg.

f21_1.jpg

A klasszikus vászon anyagok idézik a vidéki hangulatot.

f5_2.jpg

Törzsi életérzés.

f18_1.jpg

f19_1.jpg

f20_1.jpg

A lágy esésű anyagok, és a fényes selymek, a fodrok, és az átütő tüll anyagok sejtelmes nőiséget hoznak a kifutóra. Magas oldal sliccelés, derék hangsúly, finom színek a jellemzők erre a vonulatra. A természetben található aszimmetria, köszön vissza az oldalt felsliccelt szoknyákban, és a váll szabadon hagyásában, no meg a fodrokban.

f17_2.jpg

f27.jpg

f29.jpg

A csipke még mindig meghatározó, hiába olyan, mintha magunkra tekertünk volna költözésnél a függönyt.

f6_2.jpg

A virágok is nagyon lágyan kúsznak be a ruhák anyagába, mintájába, díszítésébe.

f15_2.jpg

Ezt a feminin irányt erősíti a derékhangsúly az övekkel és a fűzős megoldásokkal. A derekat gyakorlatilag bárhogy hangsúlyozhatjuk idén.

f22_1.jpg

Sok ruhaköltemény légies, lebegő, könnyed, és réteges.

f36.jpg

A nadrág megoldások, a bő szárak megjelenése a buggyos újakkal mind-mind könnyedséget hoznak a mindennapokba. Kényelmet, és praktikumot.  

A statement nyakláncokat se dobjuk a sarokba idén.

f23.jpg

Fekete-fehérben.

f33.jpg

A harmóniára törekvés, és a letisztult formák egyik legjellemzőbbje a monokróm stílus.

f24.jpg

Az egyértelműen körbehatárolt csíkbetétek

f3_2.jpg

f2_2.jpg

és a csíkos különböző megoldásai is kedveltek lesznek 2017-ben.

f7_2.jpg

A csík egy érdekes megnyilvánulása a has villantása is.

f25_2.jpg

Az egyik személyes kedvencem pedig a print nyomatok.

f28.jpg

Színekben a fémes árnyalatok hoznak kis izgalmat a sok-sok lágy és nőies, feminin stílusjegyhez.

f10_2.jpg

f11_2.jpg

Az alapszínek megmaradnak örök klasszikusnak.

f30.jpg

f32.jpg

f16_1.jpg

A rétegezés is stabil szereplője marad a 2017-es szezonnak.

f31.jpg

Egy régi visszatérő a csónak nyak megoldás.

f1_2.jpg

Az alapszínek mellett új belépők a sárga, és a zöld ezer árnyalata.

f12_2.jpg

f13_2.jpg

f14_2.jpg

Színkombinációban pedig a púder rózsaszín és szürke, világoskék kettőséhez nyúltak többen is a tervezők közül.
f35.jpg

Bízom benne, hogy tetszett az összefoglalóm, és találtatok hasznos ötletek a gardróbotok már meglévő darabjaira, de ha más nem, akkor legeltettétek a szemeteket ezeken a gyönyörű ruhakölteményeken.

Szép estét, üdv: Natulcien.

Képek forrása: Pinterest.

A bejegyzés trackback címe:

https://grafostylist.blog.hu/api/trackback/id/tr8912266452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Friss topikok

  • Natulcien.style: @gabuschka: Én a hótaposómtól nem tudok megszabadulni a héten:D. Nagyon örülök, hogy tetszett;) (2018.03.01. 12:11) Mit vegyek fel holnap? 3.
  • Natulcien.style: @Krisztina Csiszar: Nem tudok olyan megoldásról, ami orvosolná a nyikorgás problémát. De szerinte... (2017.08.04. 15:24) Hogyan hordjunk bőrnadrágot
  • Natulcien.style: @Intimitás Gourmet: Köszönöm a visszajelzést:) (2017.01.19. 19:41) Hogyan növesszünk hajat
  • odzsika: nekem is, épp ma is az van rajtam (2016.11.25. 18:15) A fekete harisnya
  • Natulcien.style: @Lili Tita: Köszönöm a hozzászólást Lili Tita, örülök, hogy tetszett a bejegyzés. Ez a könyv nekem... (2016.11.06. 12:34) Egyiptomi inspiráció és Szinuhe

Címkék

2015 (9) 2016 (5) 2017 (4) 70es évek (1) ajánló (19) akvamarin (2) alacsony nők (9) alapruhatár (1) alma alkat (1) alváshiány (1) anyák napja (1) anyaság (3) arcápolás (2) átmeneti kabát (5) autóvezetés (4) A szürke ötven árnyalata (1) bakancs (1) ballonkabát (1) barátság (1) barnahaj (1) bátorság (1) BDSM (1) Bear Grylls (1) BeFunky.com (1) Benes Anita (2) Berecz Gábor (1) bevásárlás (3) bicikli (1) blézer (5) blog (7) blogger (5) Blogilates (1) bohó (8) bőr (13) bordó (1) bőrkabát (15) bőrnadrág (1) bőrszoknya (1) bőszárú nadrág (2) bunda (4) burgundi (4) camel coat (4) ceruzaszoknya (2) Chicisimo (1) Christina Hendricks (1) color blocking (1) crop top (3) Cryon smink-és stylistiskola (1) csábítás (1) családállítás (1) Császári Zita (1) Csernus (1) csizma (4) Daalarna (2) denim (2) derékhangsúly (2) divat (39) divatbemutató (3) divatblogger (5) divatelemzés (4) divattervezés (1) divattrend (2) divat tanácsadás (1) divat történet (2) döntés (2) Dr. Hegedűs Veronika (1) edzés (2) edzőcipő (4) effortless (5) egyiptom (1) ékszer (1) elengedés (2) elérhetőségek (1) elfogadás (4) elhanyagoltság (1) élménybeszámoló (5) előzetes (1) email cím (1) érték (1) esernyő (1) Eszterlánc ceremónia (1) évforduló (2) ezüst (1) facebook (1) fájdalom (3) farmer (7) farmerdzseki (2) Fashion show (1) fehér (13) fehér cipő (4) fehér ing (2) fekete (9) feketehaj (1) félelem (5) feminin (5) fényes (2) fényképezőgép (1) fénykiemelő (1) férfidivat (3) festészet (1) filmek (1) folyékonyhighlighter (1) Fotomajer (5) fotós (3) fotózás (7) garbó (1) gardróbrendezés (12) Geri Tibi (1) gladiátor szandál (1) gleccser szürke (2) görög (1) grafológia (7) grafostylist (2) grunge (1) gyapjú (1) gyengeség (2) gyereknevelés (2) hajnövesztés (1) hajszín (1) hangulat (20) Hans Zimmer (1) harisnya (4) highlighter (1) hippi (8) hobbi (3) hogyan hordjuk (1) Hollywood Hírügynökség (1) homokóra (2) hótaposó (1) humor (7) idő (2) ing (4) inspiráció (91) instagram (1) interjú (1) írásterápia (3) ismerkedés (2) Iza Tymkow Photography (2) jeges eper (3) jellemfejlődés (3) Joseph Chilton Pearce (1) kabát (4) kalap (4) kapcsolat (4) kapcsolat teremtés (1) karácsony (1) kardigán (1) karkötő (1) kasmír (2) kék (4) keki (3) kék cipő (1) kendő (2) kényszeresség (1) képszerkesztés (1) kérdezz felelek (1) kiegészítő (1) kihívás (1) Kiss Márk (1) kocka (1) kognitív disszonancia csökkentés (1) kompromisszum (1) konfort zóna (3) könyv (2) korall (2) köröm (1) körte alkat (3) krémhighlighter (1) Krémmánia (1) kréta (1) lassulás (1) látszódni (2) layering (4) lázadás (2) lélek (50) leopárd minta (3) libafos zöld (1) lime (1) Live in style (1) Madame de Rosa (1) magas nők (2) magyar tervezők (1) mandarin (2) marsala (3) maxiszoknya (7) maxi kardigán (2) MBBK (4) megújulás (3) metál (1) mezopotámia (1) midi (2) minimalista (3) minőség (1) Miroslava Duma (1) mit vegyek fel (1) mixed prints (4) modell (1) molett (2) monokróm (3) montázs (1) motiváció (7) munka (1) mustár sárga (2) Mybodygallery (1) nadrág (4) nagy mell (1) napló (1) Natulcien (1) Natulcien Grafostylist (1) necc (1) nehézség (2) nőiesség (4) nőnap (1) nude (12) nyakkendő (1) nyaklánc (2) nyár (2) olahtundy (1) öltözködés (23) önbizalom (3) önelfogadás (6) önismeret (23) önismeretalapú stílustanácsadás (1) online (3) online stílustanácsadás (2) önmegvalósítás (4) Ónódy Helga (1) ősz (14) ősz haj (1) ötvös (1) outfit (3) öv (1) overál (2) over the knee (2) oxford (1) padlizsán (1) Pantone (9) paradigmaváltás (2) Pécsi Kesztyű (1) példakép (1) personalshopper (2) Pinterest (4) pirított mandula (4) piros (4) piros cipő (2) piros nadrág (1) pólófestés (1) pólóruha (1) poncsó (2) porhighlighter (1) program (1) pszichodráma (1) pszichológia (5) pszichológus (2) pulóver (5) punk (1) rajzolás (1) részletek (1) rétegezés (11) ricinusolaj (1) rock chic (1) rojtok (2) rólam (1) róma (1) ruha nadrág felett (1) Sade márki (1) saját outfit (12) sál (5) sapka (1) senior divat (1) Sincerely Jules (1) slow (1) smaragdzöld (3) smink (3) smúzolás (1) sorozat (1) sötétkék (2) Splendor (1) spontán írás (1) sportos (2) statement (3) statisztika (1) stílusirányzat (13) stílustanácsadás (8) stressz (1) styling (1) stylist (18) szellem (9) szépségápolás (1) szerethetőség (1) sziklamászás (1) színes cipő (1) Szirmai Gergely (1) szőkehaj (1) szoknya (2) szőrme (4) szorongás (4) születésnap (1) szülőség (1) szürke (1) szürke farmer (2) tanácsadás (1) tapasztalatok (1) társkeresés (2) Tatár Csilla (1) tavasz (16) tehetség (2) tél (16) terhesség (2) tervek (4) test (98) testkép (4) tetoválás (3) Thomas.k.photo (1) tippek-trükkök (4) tökéletlenség (6) tömeghatás (1) tone in tone (1) tornacipő (3) trencskó (4) trend (14) Trónok harca (1) túrkáló (1) turkáló (4) újév (2) valíliás krém (1) vaníliás krém (2) variációk (3) vélemény (3) velúrbőr (1) Verushka Art (1) vidéki élet (1) videó (2) Viking (1) világoskék (6) viola (1) virág (2) visszajelzés (2) vöröshaj (1) wishlist (2) zene (11) Zipy (2) zöld (2) Címkefelhő