A női test

mybodygallery

 

A fenti linkre kattintva, egy számomra nagyon kedves kezdeményezésre bukkanhattok. Az a neve, hogy mybodygallery. Hús-vér nők mutatják meg a testüket fényképeken, ki-ki saját szégyellősége szerinti mértékben levetkőzve vagy éppen felöltözve. A kezdeményezés célja az volt, hogy segítséget nyújtson testképzavaros nőknek abban, hogy pontosabb képet kapjanak a testükről. Az érdeklődő beállíthatja az oldalon saját súlyát, magasságát, életkorát, testalkatát és a találati lista alapján kap egy viszonyítási alapot arra, hogyan is nézhet ki ő. Illetve, hogyan fest egy nő az ő paramétereivel. Érdemes kipróbálni, ha vissza akarunk térni a realitásokhoz. Önkéntelenül is hatnak, főleg a nőkre a médiában sulykolt idealizált testképek. Tiszta felüdülés egy ilyen oldal a címlaplányoktól való megcsömörlés után. Ha elkap az ilyen elrugaszkodott, tökéletes akarok lenni hangulat, akkor bevallom a legjobb hangulatjavító számomra, ha olyan oldalakat nézegetek, ahol ismert emberek, főleg színésznők, hírességek szerepelnek, smink nélkül, vagy éppen a strandon. Üdítőleg tud hatni a photoshop előtt és után képgyűjtemény is. Néha nem árt tudatosítani, hogy bizony bármelyikünkből lehetne címlaplány egy profi csapattal a hátunk mögött.

Mi nők hajlamosak vagyunk felnagyítani tökéletlenségeinket és alábecsülni pozitívumainkat. Azok, amik tetszenek magunkban természetesek, magától értetődőek és nem értékeljük annyira, mint kellene. Bezzeg azok a fránya hiányosságok, ami lehetne kicsit nagyobb, vagy kisebb, keskenyebb, vagy szélesebb. Rögtön arra kerül a fókusz, elterelve a figyelmet arról, amit amúgy szeretünk magunkban, és amivel elégedettek is vagyunk. Azt hihetnénk, hogy csak minket nőket érint ez a probléma, de személyes tapasztalatim szerint az önmagukkal való elégedetlenkedés a férfiakban is benne van, csak nem beszélnek róla, annyit. (my body gallery: men)

Sokakat az tart vissza a divattól, a stílusos öltözködéstől, hogy nem elégedettek a testükkel. Takarják vagy nem megfelelő méretbe próbálják belepasszírozni csak azért is, vagy csak nem szeretnék felhívni magukra a figyelmet az utcán vagy a munkahelyen. Az öltözködésünk az egyik első üzenet, amit a külvilág és embertársaink felé közvetítünk. A női önértékelés egy hihetetlenül érzékeny és elefánt memóriával rendelkező rendszer, és bizony a negatívumokra, a kritikára emlékszik jobban. Az önbizalom pedig mindenki tudja, belülről fakad. Megszerettetni a testét senkivel nem lehet erőszakkal, vagy sulykoló, hangzatos, SZERESD MAGAD szlogenekkel, de el lehet ültetni a lehetőség magját, ha szembesül vele az ember lánya, hogy bizony a híresen irigyelt, tökéletesnek kikiáltott nők is úgy néznek ki, mint mi, hétköznapi nők az utómunkálatok nélkül és azzal a mondással, hogy a legszebb nőt is unja egy férfi…otthon.

Szép estét kívánok.

Natulcien

 

A bejegyzés trackback címe:

https://grafostylist.blog.hu/api/trackback/id/tr406892065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

virix 2014.11.20. 19:55:26

Egy nő pont azoktól a részletekről lesz vonzó amiben eltér a nagy átlagtól! Hogy szélesebb a csípője, vagy éppen keskenyebb, hogy szőkébb vagy feketébb, netán cuki pinduri, vagy szép magas. Nincs egységes elvárás a szépség tekintetében. Egyetlen dolog ami minden nőt kivétel nélkül szebbé tesz az az egészség! Testi és lelki értelemben egyaránt! Vigyázzatok rá!

Friss topikok

  • Natulcien.style: @gabuschka: Én a hótaposómtól nem tudok megszabadulni a héten:D. Nagyon örülök, hogy tetszett;) (2018.03.01. 12:11) Mit vegyek fel holnap? 3.
  • Natulcien.style: @Krisztina Csiszar: Nem tudok olyan megoldásról, ami orvosolná a nyikorgás problémát. De szerinte... (2017.08.04. 15:24) Hogyan hordjunk bőrnadrágot
  • Natulcien.style: @Intimitás Gourmet: Köszönöm a visszajelzést:) (2017.01.19. 19:41) Hogyan növesszünk hajat
  • odzsika: nekem is, épp ma is az van rajtam (2016.11.25. 18:15) A fekete harisnya
  • Natulcien.style: @Lili Tita: Köszönöm a hozzászólást Lili Tita, örülök, hogy tetszett a bejegyzés. Ez a könyv nekem... (2016.11.06. 12:34) Egyiptomi inspiráció és Szinuhe

Címkék

2015 (9) 2016 (5) 2017 (4) 70es évek (1) ajánló (19) akvamarin (2) alacsony nők (9) alapruhatár (1) alma alkat (1) alváshiány (1) anyák napja (1) anyaság (3) arcápolás (2) átmeneti kabát (5) autóvezetés (4) A szürke ötven árnyalata (1) bakancs (1) ballonkabát (1) barátság (1) barnahaj (1) bátorság (1) BDSM (1) Bear Grylls (1) BeFunky.com (1) Benes Anita (2) Berecz Gábor (1) bevásárlás (3) bicikli (1) blézer (5) blog (7) blogger (5) Blogilates (1) bohó (8) bőr (13) bordó (1) bőrkabát (15) bőrnadrág (1) bőrszoknya (1) bőszárú nadrág (2) bunda (4) burgundi (4) camel coat (4) ceruzaszoknya (2) Chicisimo (1) Christina Hendricks (1) color blocking (1) crop top (3) Cryon smink-és stylistiskola (1) csábítás (1) családállítás (1) Császári Zita (1) Csernus (1) csizma (4) Daalarna (2) denim (2) derékhangsúly (2) divat (39) divatbemutató (3) divatblogger (5) divatelemzés (4) divattervezés (1) divattrend (2) divat tanácsadás (1) divat történet (2) döntés (2) Dr. Hegedűs Veronika (1) edzés (2) edzőcipő (4) effortless (5) egyiptom (1) ékszer (1) elengedés (2) elérhetőségek (1) elfogadás (4) elhanyagoltság (1) élménybeszámoló (5) előzetes (1) email cím (1) érték (1) esernyő (1) Eszterlánc ceremónia (1) évforduló (2) ezüst (1) facebook (1) fájdalom (3) farmer (7) farmerdzseki (2) Fashion show (1) fehér (13) fehér cipő (4) fehér ing (2) fekete (9) feketehaj (1) félelem (5) feminin (5) fényes (2) fényképezőgép (1) fénykiemelő (1) férfidivat (3) festészet (1) filmek (1) folyékonyhighlighter (1) Fotomajer (5) fotós (3) fotózás (7) garbó (1) gardróbrendezés (12) Geri Tibi (1) gladiátor szandál (1) gleccser szürke (2) görög (1) grafológia (7) grafostylist (2) grunge (1) gyapjú (1) gyengeség (2) gyereknevelés (2) hajnövesztés (1) hajszín (1) hangulat (20) Hans Zimmer (1) harisnya (4) highlighter (1) hippi (8) hobbi (3) hogyan hordjuk (1) Hollywood Hírügynökség (1) homokóra (2) hótaposó (1) humor (7) idő (2) ing (4) inspiráció (91) instagram (1) interjú (1) írásterápia (3) ismerkedés (2) Iza Tymkow Photography (2) jeges eper (3) jellemfejlődés (3) Joseph Chilton Pearce (1) kabát (4) kalap (4) kapcsolat (4) kapcsolat teremtés (1) karácsony (1) kardigán (1) karkötő (1) kasmír (2) kék (4) keki (3) kék cipő (1) kendő (2) kényszeresség (1) képszerkesztés (1) kérdezz felelek (1) kiegészítő (1) kihívás (1) Kiss Márk (1) kocka (1) kognitív disszonancia csökkentés (1) kompromisszum (1) konfort zóna (3) könyv (2) korall (2) köröm (1) körte alkat (3) krémhighlighter (1) Krémmánia (1) kréta (1) lassulás (1) látszódni (2) layering (4) lázadás (2) lélek (50) leopárd minta (3) libafos zöld (1) lime (1) Live in style (1) Madame de Rosa (1) magas nők (2) magyar tervezők (1) mandarin (2) marsala (3) maxiszoknya (7) maxi kardigán (2) MBBK (4) megújulás (3) metál (1) mezopotámia (1) midi (2) minimalista (3) minőség (1) Miroslava Duma (1) mit vegyek fel (1) mixed prints (4) modell (1) molett (2) monokróm (3) montázs (1) motiváció (7) munka (1) mustár sárga (2) Mybodygallery (1) nadrág (4) nagy mell (1) napló (1) Natulcien (1) Natulcien Grafostylist (1) necc (1) nehézség (2) nőiesség (4) nőnap (1) nude (12) nyakkendő (1) nyaklánc (2) nyár (2) olahtundy (1) öltözködés (23) önbizalom (3) önelfogadás (6) önismeret (23) önismeretalapú stílustanácsadás (1) online (3) online stílustanácsadás (2) önmegvalósítás (4) Ónódy Helga (1) ősz (14) ősz haj (1) ötvös (1) outfit (3) öv (1) overál (2) over the knee (2) oxford (1) padlizsán (1) Pantone (9) paradigmaváltás (2) Pécsi Kesztyű (1) példakép (1) personalshopper (2) Pinterest (4) pirított mandula (4) piros (4) piros cipő (2) piros nadrág (1) pólófestés (1) pólóruha (1) poncsó (2) porhighlighter (1) program (1) pszichodráma (1) pszichológia (5) pszichológus (2) pulóver (5) punk (1) rajzolás (1) részletek (1) rétegezés (11) ricinusolaj (1) rock chic (1) rojtok (2) rólam (1) róma (1) ruha nadrág felett (1) Sade márki (1) saját outfit (12) sál (5) sapka (1) senior divat (1) Sincerely Jules (1) slow (1) smaragdzöld (3) smink (3) smúzolás (1) sorozat (1) sötétkék (2) Splendor (1) spontán írás (1) sportos (2) statement (3) statisztika (1) stílusirányzat (13) stílustanácsadás (8) stressz (1) styling (1) stylist (18) szellem (9) szépségápolás (1) szerethetőség (1) sziklamászás (1) színes cipő (1) Szirmai Gergely (1) szőkehaj (1) szoknya (2) szőrme (4) szorongás (4) születésnap (1) szülőség (1) szürke (1) szürke farmer (2) tanácsadás (1) tapasztalatok (1) társkeresés (2) Tatár Csilla (1) tavasz (16) tehetség (2) tél (16) terhesség (2) tervek (4) test (98) testkép (4) tetoválás (3) Thomas.k.photo (1) tippek-trükkök (4) tökéletlenség (6) tömeghatás (1) tone in tone (1) tornacipő (3) trencskó (4) trend (14) Trónok harca (1) túrkáló (1) turkáló (4) újév (2) valíliás krém (1) vaníliás krém (2) variációk (3) vélemény (3) velúrbőr (1) Verushka Art (1) vidéki élet (1) videó (2) Viking (1) világoskék (6) viola (1) virág (2) visszajelzés (2) vöröshaj (1) wishlist (2) zene (11) Zipy (2) zöld (2) Címkefelhő