Egy kezdő sofőr vallomása, avagy kell-e T betű a kocsira
Egy kezdő sofőr vallomása, avagy kell-e T betű a kocsira
Nyilvános bocsánatkérés a hajnali terepjáróstól

Megoszlanak a vélemények arról, hogy kell-e a kezdő sofőrök kocsijára T betű. Ugyan nem reprezentatív a kis kutatásom, de kb. fele-fele volt az arány a szavazatokban a mellette, és az ellene oldalon. Nemrég jöttem rá, hogyha annyi rutinom sincs, hogy ebben a kérdésben véleményt…

Ötletek gardróbrendezéshez
Ötletek gardróbrendezéshez

Mikor indítottam ezt a blogot megfogadtam, hogy csak arról, és úgy fogok írni, ahogy kedvem, érdeklődésem adja a témákat. Mivel jövő hónapban ünnepli 1. születésnapját a kis hobbim valamilyen meglepetéssel szeretnék kedveskedni „neki” és magamnak. Természetesen már tudom mi…

Motivációul nem csak kezdő sofőröknek
Motivációul nem csak kezdő sofőröknek

Csináltam egy olyat, amitől nagyon félek. Nem csak papolok én róla, kérem szépem. 3 hónapja halogattam ugyan, pontosan 11.12-én írtam erről a már sokat emlegetett, Szemezés félelmeinkkel postban. (Igen igen, tudom, nem vagyok egy nagy informatikus zseni, most jöttem rá, hogyan lehet…

Kívánságlista
Kívánságlista

Ígéretemhez hívem elmesélem, hogy számomra mi a legjobb motiváció. A kis „kívánságlistám”. Van egy online táblám a Pinteresten, ahová „kitűzöm” azokat a dolgokat, amikre vágyok, amiket meg szeretnék valósítani. Szimbolikus dolog, de ha megjelenítem a terveimet, máris…

Tervek
Tervek

 google search Azért írok a terveimről a bloggal kapcsolatban, hogy számon kérhető legyek abban, hogy hol tartok. Ez van, nekem kell a presszió, de szerencsére megoldom magamnak. Egy mazochista veszett el bennem sajnos nem elég mélyen. (Szerintem életemben először gépeltem le azt,…

Az a fránya genetika
Az a fránya genetika

Kényes kérdés, de ez is a stílushoz kapcsolódik. Aki csinos, azon minden jobban áll és szinte bármit felvehet. (BKV-s farmer pólós lány esete.) Azonban a genetikai lottó győztesei sem tehetik meg büntetlenül, hogy semmittevésben élvezzék a szerencséjüket, főleg egy bizonyos kor…

A leopárd mintás szoknya
A leopárd mintás szoknya

  https://www.pinterest.com/pin/415668240579329653/ Mindegy, hogy szereti­-e valaki ezt a mintát vagy sem, a lényeg, hogy a leopárd minta nem csak egy egyedi és rögtön felismerhető szín és forma kombináció az anyagon. A leopárd minta egy életérzés és egy bátorságpróba, nekem.…

Friss topikok

  • Natulcien.style: @Krisztina Csiszar: Nem tudok olyan megoldásról, ami orvosolná a nyikorgás problémát. De szerinte... (2017.08.04. 15:24) Hogyan hordjunk bőrnadrágot
  • Natulcien.style: @Intimitás Gourmet: Köszönöm a visszajelzést:) (2017.01.19. 19:41) Hogyan növesszünk hajat
  • odzsika: nekem is, épp ma is az van rajtam (2016.11.25. 18:15) A fekete harisnya
  • Natulcien.style: @Lili Tita: Köszönöm a hozzászólást Lili Tita, örülök, hogy tetszett a bejegyzés. Ez a könyv nekem... (2016.11.06. 12:34) Egyiptomi inspiráció és Szinuhe
  • Dorina Erika Czakó: Hú, ez tök jó! :) Számomra óriási kihívás lenne, hogy megsemmisítsem, amit írtam. Szerintem képtel... (2016.10.01. 23:28) Írásterápiás módszerek

Címkék

2015 (9) 2016 (5) 2017 (4) 70es évek (1) ajánló (19) akvamarin (2) alacsony nők (9) alapruhatár (1) alma alkat (1) anyák napja (1) anyaság (2) arcápolás (1) átmeneti kabát (5) autóvezetés (4) A szürke ötven árnyalata (1) bakancs (1) ballonkabát (1) barátság (1) bátorság (1) BDSM (1) Bear Grylls (1) BeFunky.com (1) Benes Anita (2) Berecz Gábor (1) bevásárlás (3) bicikli (1) blézer (5) blog (7) blogger (5) Blogilates (1) bohó (8) bőr (13) bordó (1) bőrkabát (15) bőrnadrág (1) bőrszoknya (1) bőszárú nadrág (2) bunda (4) burgundi (4) camel coat (4) ceruzaszoknya (2) Chicisimo (1) Christina Hendricks (1) color blocking (1) crop top (3) csábítás (1) családállítás (1) Császári Zita (1) Csernus (1) csizma (4) Daalarna (2) denim (2) derékhangsúly (2) divat (38) divatbemutató (3) divatblogger (5) divatelemzés (4) divattervezés (1) divattrend (2) divat történet (2) döntés (2) Dr. Hegedűs Veronika (1) edzés (2) edzőcipő (4) effortless (5) egyiptom (1) ékszer (1) elengedés (2) elérhetőségek (1) elfogadás (3) elhanyagoltság (1) élménybeszámoló (5) előzetes (1) email cím (1) érték (1) esernyő (1) Eszterlánc ceremónia (1) évforduló (2) ezüst (1) facebook (1) fájdalom (3) farmer (7) farmerdzseki (2) Fashion show (1) fehér (12) fehér cipő (4) fehér ing (2) fekete (8) félelem (5) feminin (5) fényes (2) fényképezőgép (1) férfidivat (3) festészet (1) filmek (1) Fotomajer (5) fotós (3) fotózás (7) garbó (1) gardróbrendezés (12) Geri Tibi (1) gladiátor szandál (1) gleccser szürke (2) görög (1) grafológia (7) grafostylist (4) grunge (1) gyapjú (1) gyengeség (2) gyereknevelés (2) hajnövesztés (1) hangulat (20) Hans Zimmer (1) harisnya (3) hippi (8) hobbi (3) Hollywood Hírügynökség (1) homokóra (2) humor (6) idő (2) ing (4) inspiráció (88) instagram (1) interjú (1) írásterápia (3) ismerkedés (2) Iza Tymkow Photography (2) jeges eper (3) jellemfejlődés (2) Joseph Chilton Pearce (1) kabát (4) kalap (4) kapcsolat (4) kapcsolat teremtés (1) karácsony (1) kardigán (1) karkötő (1) kasmír (2) kék (4) keki (3) kék cipő (1) kendő (1) kényszeresség (1) képszerkesztés (1) kérdezz felelek (1) kiegészítő (1) kihívás (1) kocka (1) kognitív disszonancia csökkentés (1) kompromisszum (1) konfort zóna (3) könyv (2) korall (2) körte alkat (3) Krémmánia (1) kréta (1) lassulás (1) látszódni (2) layering (4) lázadás (2) lélek (49) leopárd minta (3) libafos zöld (1) lime (1) Live in style (1) Madame de Rosa (1) magas nők (2) magyar tervezők (1) mandarin (2) marsala (3) maxiszoknya (7) maxi kardigán (2) MBBK (4) megújulás (3) metál (1) mezopotámia (1) midi (2) minimalista (3) minőség (1) Miroslava Duma (1) mixed prints (4) modell (1) molett (2) monokróm (3) montázs (1) motiváció (7) munka (1) mustár sárga (2) Mybodygallery (1) nadrág (4) nagy mell (1) napló (1) necc (1) nehézség (1) nőiesség (4) nőnap (1) nude (12) nyakkendő (1) nyaklánc (2) nyár (2) olahtundy (1) öltözködés (23) önbizalom (3) önelfogadás (6) önismeret (23) önismeretalapú stílustanácsadás (1) online (2) önmegvalósítás (4) Ónódy Helga (1) ősz (14) ősz haj (1) ötvös (1) outfit (3) öv (1) overál (2) over the knee (2) oxford (1) padlizsán (1) Pantone (9) paradigmaváltás (2) Pécsi Kesztyű (1) példakép (1) personalshopper (2) Pinterest (3) pirított mandula (4) piros (3) piros cipő (1) pólófestés (1) pólóruha (1) poncsó (2) program (1) pszichodráma (1) pszichológia (5) pszichológus (2) pulóver (5) punk (1) rajzolás (1) részletek (1) rétegezés (11) ricinusolaj (1) rock chic (1) rojtok (2) rólam (1) róma (1) ruha nadrág felett (1) Sade márki (1) saját outfit (12) sál (5) sapka (1) senior divat (1) Sincerely Jules (1) slow (1) smaragdzöld (3) smink (2) smúzolás (1) sorozat (1) sötétkék (2) Splendor (1) spontán írás (1) sportos (2) statement (3) statisztika (1) stílusirányzat (13) stílustanácsadás (7) stressz (1) stylist (17) szellem (9) szépségápolás (1) szerethetőség (1) sziklamászás (1) színes cipő (1) Szirmai Gergely (1) szoknya (2) szőrme (4) szorongás (4) születésnap (1) szürke farmer (2) tapasztalatok (1) társkeresés (2) Tatár Csilla (1) tavasz (15) tehetség (2) tél (15) terhesség (2) tervek (4) test (96) testkép (4) tetoválás (3) Thomas.k.photo (1) tippek-trükkök (4) tökéletlenség (6) tömeghatás (1) tone in tone (1) tornacipő (3) trencskó (4) trend (12) Trónok harca (1) túrkáló (1) turkáló (4) újév (2) valíliás krém (1) vaníliás krém (2) variációk (3) vélemény (3) velúrbőr (1) Verushka Art (1) vidéki élet (1) videó (2) Viking (1) világoskék (6) viola (1) virág (2) visszajelzés (2) wishlist (2) zene (11) Zipy (2) zöld (2) Címkefelhő