Férfidivat - sportos kiadás
2017. március 14. írta: Natulcien.style

Férfidivat - sportos kiadás

Változtatni kívánok azon szokásomon, hogy (nem szándékosan amúgy), évente csak 1 db férfidivattal foglalkozó bejegyzést készítek. Idén kettőt tervezek. Csak viccelek, remélem lesz több cikkem is a témában, de kettőhöz már biztosan meg vannak az anyagok. A blog statisztikai adataiból látom, hogy nagyon népszerű a férfidivattal foglalkozó összes (azaz mind a 2 db.) írásom. Ebből vontam le azt a nem túl tudományosan alátámasztott, de megfigyelésen alapuló következtetést, hogy férfidivattal foglalkozó cikkekre bizony van igény. Sőt, ami talán a legfontosabb, hogy nem a fiatal felnőttek, kamaszok csoportját kívánom megszólítani, hiszen velük foglalkoznak elegen, annál inkább az érettebb korosztályt, akik nem feltétlenül akarnak szőrös bokát villantani, és/vagy szűk farmerben herekékülést kapni.

Az olvasóim szinte 100%-ban nőkből állnak, persze eltévedve egy-egy szép csajos képeket nézegetni kívánó úr is betéved, azért igyekszem átállítani a fejemben a célközönséghez igazítva a bejegyzések stílusát. Eddigi kommentek, és visszajelzések alapján a férfiaknak gyakorlatias, egyszerű, praktikus megoldások kellenek. Tehát: Ezt vedd meg, ebben a boltban, ennyiért, és mellékesen az x, y gps koordináta alatt található barkácsboltban akciós a fúróhegy készlet. Elnézést a sztereotípiáért, de ezt nem bírtam kihagyni. A lényeg, hogy férfi ismerőseim, olvasóim egyike sem az a fajta, aki a délutáni munkából hazafelé, még betéved egy plázába, hogy szemet legeltetve, találjon valamilyen kincset magának, megjutalmazva a napi sikerét.

Sajnos a vásárlás nyűgön ezzel a bejegyzéssel nem tudok segíteni, szánom-bánom bolt elérhetőséggel sem készültem, sőt, árlistával sem. Ellenben ez a poszt talán egy kis képet adhat, hogyha legközelebb vásárlásra kerül a sor, mit, mivel, hogyan érdemes összepárosítani, és kb. hogy fog kinézni majd a gyakorlatban.

Egy sportos, és egy elegáns verziójú bejegyzéssel készülök idén.

Ez lesz a sportosabb. A képek forrása a Pinterest.

Egy kapucnis pulcsit is újra lehet értelmezni, és sokkal több lehetőség van benne, mint gondolnák az urak, csak kis fantázia, és bátorság kell hozzá.  

f1_3.jpg

A bőrkabát ugyanúgy, mint a hölgyeknél, örök klasszikus.

f2_3.jpg

A bakancs is nagyon vagány.

f3_3.jpg

A pulcsik praktikusak és kényelmesek hétköznapokra is.

f4_2_1.jpg

f4_3.jpg

A mellény szerintem egy méltatlanul elhanyagolt ruhadarab.

f5_3.jpg

A favágó-szexualitáshoz húzók, ne hagyják ki a kockás inget farmerral.

f6_3.jpg

A póló inggel,

f7_3.jpg

és magában is praktikus megoldás.

f8_3.jpg

A pufi dzsekinek lassan nincs szezonja, de attól még reggeli hidegben előkerülhet.

f9_3.jpg

Szép estét: Natulcien

A bejegyzés trackback címe:

http://grafostylist.blog.hu/api/trackback/id/tr1112338267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.