2015. okt 19.

Ötletek gardróbrendezéshez

írta: Natulcien.style
Ötletek gardróbrendezéshez

Mikor indítottam ezt a blogot megfogadtam, hogy csak arról, és úgy fogok írni, ahogy kedvem, érdeklődésem adja a témákat. Mivel jövő hónapban ünnepli 1. születésnapját a kis hobbim valamilyen meglepetéssel szeretnék kedveskedni „neki” és magamnak. Természetesen már tudom mi lesz az, de csak annyit árulok el, hogy új köntöst tervezek. Az összefüggés a mai bejegyzés, és a fenti szösszenet között pedig annyi, hogy szinte a bloggal egy időben egy gardróbrendezésnek is alávetettem magam. Fantasztikus élmény volt új „lappal” új életet kezdeni, rendezett, átgondolt keretek között. Lehet az év vége felé közeledvén, vagy a blog évfordulója miatt, de ma kerültem megint olyan hangulatba és élethelyzetbe, hogy bizony rendet tettem a szekrényemben. Évente 2x lenne indokolt, a tavaszi/nyári és őszi/téli ruhatár fordulóján ez a nagy munka, de tényleg megfelelő hangulat kell hozzá, és sok idő.

A gardróbrendezés, mint minden rendrakás, felújítás, takarítás, hatalmas káosszal indul. Bizony szisztematikus ki kell pakolni, hányni-vetni az összes ruhadarabot a szoba közepére, és egyenként értékelni. Rengeteg segítséget találni az Interneten arról, hogyan érdemes szelektálni, de hát ezt úgyis mindannyian tudjuk. Csak lusták vagyunk belevágni, mert egyenként újra kell hajtogatni, és pakolni az összes ruhát a szoba közepéről, vissza a szekrénybe. A menthetetlen kidobásra kerülő darabokat bezacskózni, és levinni a szeméttárolóba, a használható darabokat kimosni, összepakolni,és elvinni a Vöröskereszthez, a legjobban sajnált, egyszer sem hordott kinőtt darabokat pedig feltenni a netre eladásra. Most komolyan. Kinek van ehhez kedve? Nem csoda, hogy nem szánunk erre időt. Senkit nem tudok vigasztalni, hogy de pedig ebben is meglehet látni a szépséget, nem. Még nekem sem megy, pedig én imádom a ruhákat. Az egyetlen dolog, ami miatt megcsinálom, mert utána nagyon-nagyon jó lesz. Hihetetlen milyen sok járulékos haszna van egy rendezett szekrénynek.

1.Felszabadul sok hely, és átlátható lesz a ruhatáram.

2.Tudom, hogy mit kell beszereznem, így elkerülhetőek a felesleges impulzus vásárlások.

3.Jótékonykodni a még használható darabokkal jó érzéssel tölt el.

4.Sokkal egyszerűbben indulnak a reggelek, és időt is spórolok az öltözködésnél, mert tudom, mit tudok felvenni, és hol találom.  

5.Elengedek régi dolgokat. Elnyűtt, haszontalan, vagy épp kedvesen szomorú, sokszor pedig vidám emlékeket, és hangulatokat.

Talán ez a legfontosabb járulékos haszna egy gardróbrendezésnek. „Majd ha belefogyok.” „Ezt úgy szerettem.” „Majd ha kismama leszek.” „Játszósnak jó lesz.” „Takarítani még lehet vele.” Én nem szeretném úgy leélni az életem, hogy folyamatosan egy múltbéli történés, vagy egy jövőbeli eshetőség határozza meg a mindennapjaim. Szó szerint, mert ebből a ruhatárból kell ma felöltöznöm. Ma, mikor nem vagyok sem vékonyabb, sem terhesebb, sem professzionális takarítónő. Önzőnek kell lenni annyira, hogy magunkra szánjuk azt az időt, amíg átgondoljuk mi az, ami jó ránk, mi az, ami nem. Azt az időt, amíg értékeljük hogyan változott az ízlésünk, hogyan változott az élethelyzetünk. Azt az időt, amíg összeírjuk mik a terveink, céljaink a jövőben, amihez kialakítjuk a ruhatárunkat.

A környezet meghálálja. Egy elismerő bók másnap a kedvesünktől, vagy egy kollégától. Egy vicces délután a barátnővel, vagy a kamaszlánnyal szelektálás közben, próbálgatva a ruhákat, osztozva egy üveg boron. Mind-mind járulékos haszon. Nem érdemes feladatnak felfogni egy ilyen szekrényrendezést. Lehet program, lehet esemény, lehet „én-idő”, lehet lakásvásár, lehet egy korszak lezárása, de mindenképp valami új kezdete.

Az új kezdethez pedig érdemes egy hosszú távú stratégiát is kialakítani. Ismeritek a mondást, annak a hajósnak, aki nem tudja merre tart, egyik szél sem kedvez, vagy valami hasonló. Idézetekben sosem voltam túl pontos, és emiatt viccet is rosszul mesélek. Például, Józsi komp akart lenni…de nem lett komp. Na, de ez nem tartozik ide.

Kétféle ruhatárra van szükség. Egy tavaszi/nyári és egy őszi/télire. Mindkettőn belül van egy alap, kapszula gardrób, amit tetszőlegesen bővíthetünk ízlés és pénz függvényében. Hamarosan összeállítok egy hűvösebb időszakra vonatkozó alap és bővített ruhatárat, de addig is:

ötletek gardróbrendezéshez, ha már túl vagyunk a szelektáláson.

c1b4b78ac588fff905852cf03e992f83.jpg

Forrás:https://hu.pinterest.com/pin/188658671865866444/

Tételesen nézzük végig mi maradt.

Írjuk össze, mi kell ahhoz, hogy a kedvenc, vagy alapnak tekintett darabjainkat hordani tudjuk. Nem elfelejtkezve a cipő, kabát, táska, kiegészítő és fehérnemű területekről sem.

Gondoljuk át milyen stílusú és mennyiségű ruhára van szükségünk.

Készítsünk költségvetést, és ütemezzük be a legszükségesebbektől kezdve a hiányzó darabok beszerzést.

Felszínre tört, fel nem dolgozott emlékek, megvalósítatlan tervek és vágyak esetén, görgetett kudarcokkal szembesülve, a rendrakást terjesszük ki saját magunkra is. Az elvek ugyanazok a lelkünkben is, mint a szekrényben. A megvalósítás pedig szintén csak elhatározás és idő kérdése, de hosszú távú befektetés, és nagyon megéri. 

Legyen szép napotok.

Üdv: Natulcien

Szólj hozzá

lélek motiváció hangulat tervek önismeret öltözködés önmegvalósítás gardróbrendezés