2014. nov 20.

A debütálásom, avagy

írta: Natulcien.style
A debütálásom, avagy

az Eszterlánc Ceremónia csapata

Életem első "hivatalos" stylist munkája egy nagyon barátságos hangvételű fotózás keretén belül valósult meg. Korán érkezett mindenki a helyszínre, ahol hamar közvetlen hangulat alakult ki a stáb és a főszereplők között. Annak ellenére, hogy kevés időnk volt az ismerkedésre, a lányok befogadó és kedves személyisége miatt gyorsan egymásra tudtunk hangolódni. Bizalmukba fogadtak és pikk-pakk megtaláltuk azokat az összeállításokat, melyek mind a személyiségüket, mind a fotózás célját tökéletesen prezentálták az elkészült képeken. Három teljesen különböző, egyedi színezetű hölgyet kellett egységes stílusban megmutatni a portfólióban. Én személy szerint nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Látszik a képeken, hogy mennyire jól érzik magukat a bőrükben, és hogy azzal foglalkoznak, amit szeretnek. Engedjétek meg, hogy pár fotó erejéig a kulisszák mögé vezesselek titeket és bemutassam nektek a végeredményt, az Eszterlánc Ceremónia csapatát.

Hiánypótló vállalkozásba kezdett a formáció a magyar ceremóniamester szakmában. Nem csak azért, mert nőként lépnek ez eddig többségében férfiak által uralt palettára, hanem azért is, mert angol, német, orosz és spanyol nyelveken vállalnak egy- illetve kétnyelvű esküvőkön ceremóniamesteri, szertartásvezetési feladatokat, valamint rendezvények levezénylését, konferálási megbízásokat. A csapat minden tagja komoly tapasztalattal rendelkezik a szolgáltatások és rendezvények területén. Nem csoda, hogy jó hangulatban telt a munka, amibe befogadott a profi gárda, Tatár Csabi fotós és Fekete Kati, aki a frizurákat és sminket álmodta meg a nap főszereplőinek.

 

Startégiai megbeszélés

i-n6Twxg8-S.jpg

 

Nekem ehhez semmi közöm...

i-JTsnTCH-S.jpg

 

Csoportkép

i-nTpKDbm-S.jpg

 

Az Eszterlánc Ceremónia csapata 

i-VKTjnZd-XL.jpg

 

 

 

Szólj hozzá

ajánló divat szellem élménybeszámoló stylist Eszterlánc ceremónia