Ugye nektek is van olyan ismerősötök közösségi portálokon, aki gyönyörű, okos, sikeres, egyszóval tökéletes? Nekem van ilyen. Utálom, mert gyomorforgatóan idillinek tűnik az élete. Sokan érzünk így, csak ezt nem illik kimondani, csak fogcsikorgatva mosolygás mellett csendben irigykedni. Ez az online világ hátránya. Csak a pozitívet és a szépet mutatjuk meg, pedig ez egyértelműen hamis kép. Senkinek sem látunk a mindennapjaiba és persze relatív, hogy kinek mi jelent problémát. Tagadunk, kimoderálunk, elfojtunk minden rosszat, hiszen az univerzális mottó, hogy légy pozitív. Ne foglalkozz vele, felejtsd el, hagyd magad mögött! Oké, de hogyan? Mi van akkor, ha nem megy őszintén, szívből elengedni egy problémát, fájdalmat? Akkor betokozódva álcázza magát és akkor ugrik  elő, mikor a legkevésbé sem számítanánk rá. Valaki megnyom egy kis piros gombot a lelkünkben és extrém esetben máris válás lesz egy apró konfliktusból: „Milyen kár értük, pedig milyen szép pár voltak, soha egy hangos szó.”

Az igazán harmonikus nő, ember, kapcsolat, outfit nem tökéletes. Akármennyire is fejlesztő hatású a tökéletesség keresése, nekem róla mindig a Mátrix jut eszembe. Az Építész elmondja Neónak, hogy az első Mátrix tökéletes volt, de az emberi agy nem tudta befogadni és elpusztult. A tökéletlenség igazából szép, a gyengeség pedig szerethető, ha elfogadással párosul….